Frakció blog

A szombathelyi Éljen Szombathely! Egyesület- MSZP- DK- Együtt frakció hivatalos blogja.

dr. Czeglédy Csaba blogja

http://czegledy.blogin.hu/

Facebook like!

2011.10.12. 14:46 szombathelyifrakcio

A Fidesz felszámolja a vármegyéket! - az MSZP sajtóközleménye

Tegnap nyilvánosságra került a Fidesz által megszövegezett új önkormányzati törvénytervezet. Ebben a tervezetben a vármegyékkel összesen 4 sor foglalkozik, ami jól mutatja, milyen szerepet szánnak nekik.

A Fidesz országos vezetése nem csak államosítani akarja a megyék, így Vas megye vagyonát is, hanem tartalmilag megszünteti a megyerendszert.

Azt még nem tudjuk, mi lesz a Vas megyeiek értékes tulajdonaival (a Büki Gyógyfürdővel, a balatonyberényi gyermeküdülővel, a balatonlellei üdülővel, a Vasivíz Zrt-ben lévő részesedéssel, a Markusovszky Kórházzal), mi lesz az intézményekkel, az ott dolgozókkal, az iskolákban tanulókkal, a szociális otthonokban elhelyezettekkel. Azonban a törvénytervezetben lévő pár sornyi szabályozás pontosan elárulja, hogy az a Fidesz, amely 8 éven keresztül azzal riogatta az országot, hogy a baloldaliak meg akarják szüntetni a megyéket, maga számolja fel az 1000 éves vármegyerendszert.

A nyugdíjpénztáraknál már bevált módszert alkalmazza a Fidesz: úgy védi meg a megyéket, hogy az ott élők közös vagyonát erőszakkal elveszi, a valós szándékát pedig rejtegeti.

A legszomorúbb pedig az, hogy a Fidesz országos vezetése mindezt azokkal akarja a megyei közgyűlésekben megszavaztatni, akik hittek abban, hogy van értelme munkájuknak, van értelme a megyéért dolgozniuk.

Határozottan felszólítjuk a Vas Megyei Közgyűlést és a Kormányhivatalt, hogy részletes vagyonleltár, a vagyon értékének igazságügyi szakértővel való pontos felmérése nélkül, valamint az érintett Vas megyei települések vezetőivel való egyeztetés nélkül ne hozzanak döntést!

dr. Ipkovich György, országgyűlési képviselő
dr. Nemény András, országgyűlési képviselő
Fehér László, frakcióvezető, Vas megye
dr. Czeglédy Csaba, frakcióvezető, Szombathely
Melléklet: a törvénytervezet megyéket érintő része Megyei önkormányzat

26. § (1)A megyei önkormányzat területi önkormányzat, amely külön törvényben meghatározottak szerint területfejlesztési és a területrendezési feladatokat lát el.
(2) A megyei önkormányzat képviselő-testületének elnökét a képviselő-testület – saját tagjai közül – titkos szavazással választja a megbízatásának időtartamára.
(3) A megyei önkormányzatképviselő-testületének elnöke - pályázat alapján határozatlan időre - nevezi ki a főjegyzőt, a főjegyző javaslatára az aljegyzőt.
(4) A megyei önkormányzatra a helyi önkormányzatokra vonatkozó rendelkezéseket az (1)-(3) bekezdésben meghatározott eltérésekkel kell alkalmazni

Szólj hozzá!

Címkék: csaba sajtóközlemény fidesz fidesz kdnp frakció fehér lászló vas megye onkormanyzat kovács ferenc czeglédy ipkovich gyorgy nemeny andras markusovszky kórház czegledy


A bejegyzés trackback címe:

https://szombathelyifrakcio.blog.hu/api/trackback/id/tr733297500

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása