Frakció blog

A szombathelyi Éljen Szombathely! Egyesület- MSZP- DK- Együtt frakció hivatalos blogja.

dr. Czeglédy Csaba blogja

http://czegledy.blogin.hu/

Facebook like!

2013.08.13. 17:30 szombathelyifrakcio

Sajtóközlemény rendkívüli közgyűlés összehívásáról

A mai napon az MSZP-SZTKE frakció és Horváth Zoltán, az LMP önkormányzati képviselője Szombathely Megyei Jogú Város Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 1/2013.(II.11.) önkormányzati rendelet 17. § (3) bekezdése
és a 2011. évi CLXXXIX. törvény (44.§) alapján rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezte Dr. Puskás Tivadar polgármesternél, aki a fenti szabályok értelmében köteles a közgyűlést 15 napon belül összehívni.

Részlet az indítványból:

Szombathely Megyei Jogú Város egyik országgyűlési képviselője, aki egyben a Kormány tajga is, a megyei napilapnak adott nyilatkozatában közölte: évek óta tervezés alatt áll a Rohonci úti Haladás stadion, valamint a Fedett Uszoda és Termálfürdő felújítása, bővítése, és még idén megindul a beruházás. Ezt erősíti a kormányfő korábban tett nyilatkozata is, amely szerint a Kormány forrást fog biztosítani Szombathely városának, hogy a stadion felújítását végre tudja hajtani. Az egybehangzó nyilatkozatok alapján a beruházáshoz szükséges forrás Szombathely Megyei Jogú Városnak kerül átadásra.

Mivel nincs okunk kételkedni Hende Csaba és Orbán Viktor szavaiban, így kész tényként kezeljük, hogy a tervek rendelkezésre állnak, így álláspontunk szerint ezen terveket, a beruházási programot, a tervezett költségvetést a képviselő-testület tagjainak is meg kell ismerniük azzal, hogy bármilyen „sok milliárdos gigaberuházásért”, amelyet Szombathely Megyei Jogú Város bonyolít, a felelősség nyilvánvalóan a képviselő-testület tagjait terheli. Összegezve: kérjük az évek óta készülő tervek ismertetését!

Továbbá rendkívül indokolt, hogy a Távhő rendeletünk a lakásszövetkezetek vezetőinek felvetése és megállapításai alapján haladéktalanul módosításra kerüljön, még most augusztusban, és nem szeptember végén.

               

         Dr. Czeglédy Csaba  

    frakcióvezető MSZP-SZTKE    

            Horváth Zoltán    

önkormányzati képviselő LMP                                               

    

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://szombathelyifrakcio.blog.hu/api/trackback/id/tr105459378

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása