Frakció blog

A szombathelyi Éljen Szombathely! Egyesület- MSZP- DK- Együtt frakció hivatalos blogja.

dr. Czeglédy Csaba blogja

http://czegledy.blogin.hu/

Facebook like!

2012.10.18. 15:01 szombathelyifrakcio

A győri ítélőtábla 85 %-ban az MSZP Vas Megyei Szervezetének adott igazat

Sajtóközlemény

 

A győri ítélőtábla 85 %-ban az MSZP Vas Megyei Szervezetének adott igazat

 

A mai napon jogerősen lezárult a Németh Gábor SZOVA vezérigazgató által az MSZP Vas Megyei Szervezete ellen indított per. A győri ítélőtábla 85 %-ban az MSZP Vas Megyei Szervezetének adott igazat.

 

A győri ítélőtábla jogerős ítéletében úgy döntött, hogy csupán pár mondat sértette meg Németh Gábor személyiségi jogait, ezért inkább pernyertesnek az alperest, az MSZP Vas Megyei Szervezetét nyilvánította.

 

Németh Gábor kétmillió forint nem vagyoni kártérítést követelt az MSZP-n, ugyanis egy MSZP által kiadott kiadványban olyan kijelentések kerültek közlésre, amelyek Németh Gábor szerint megsértették személyiségi jogait.

A győri ítélőtábla azonban jogerős ítéletében csupán pár mondat vonatkozásában állapította ezt meg, többségében viszont nem, így a Németh Gábor által követelt kétmillió forint helyett háromszázezer forint megfizetésére kötelezte az MSZP Vas Megyei Szervezetét.

Mivel Németh Gábor az arányokat tekintve pervesztes lett, ezért Németh Gábor fizet perköltséget az MSZP-nek.

 

A vas megyei bíróság sérelmes mondatnak nyilvánította azt, hogy "Németh Gábor hűséges volt a Fideszhez, de hűtlen a városához", azonban e mondat kapcsán a győri ítélőtábla úgy döntött, hogy ez az MSZP véleménye, és ezt tiszteletben kell tartani.

 

Az MSZP Vas Megyei Szervezete az ügyet lezártnak tekinti.

 

 

Szombathely, 2012. október 18.

 

 

MSZP Vas Megyei Szervezete

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://szombathelyifrakcio.blog.hu/api/trackback/id/tr124856371

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása