Frakció blog

A szombathelyi Éljen Szombathely! Egyesület- MSZP- DK- Együtt frakció hivatalos blogja.

dr. Czeglédy Csaba blogja

http://czegledy.blogin.hu/

Facebook like!

2012.03.30. 11:15 szombathelyifrakcio

„Jövőre már nem kellenek képviselők”

„Jövőre már nem kellenek képviselők”

Médiawawe-től bioerőműig, pénzügyi helyzettől vezérigazgatói alkalmasságig. A szombathelyi közgyűlés utáni sajtótájékoztatókon jártunk.

Kötvényt kellett volna kibocsátani?

Az MSZP-SZTKE frakció következett, Czeglédy Csaba és Németh Kálmán képviseletében. Németh kiemelte az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe jutott önkormányzatok (önhiki) alapjához benyújtott támogatási igényt emelte ki. Azt mondta, az idei az első olyan költségvetés, amikor erre pályázik a város, ezt nem kellett volna megtenni, ha Szombathely is kapott volna tavaly év végén a kormánytól a működési hiánnyal küzdő önkormányzatok támogatásából.

Nyolc milliárdot osztottak szét, Hódmezővásárhely például 1,2 milliárdot kapott, Szombathely egy fillért sem. A képviselő szerint gondot jelent, hogy a második körben sem érkezett ajánlat az önkormányzat számlavezetésére, és az ezzel járó folyószámla-hitelre. Márpedig a jelenlegi szerződés jún. 30-án lejár, így nincs más lehetőség, mint a jelenlegi számlavezetővel egy évre meg kell hosszabbítani a szerződést, mégpedig a jelenlegivel azonos feltételekkel.

De arra is nagy esély van, hogy a kétmilliárdos tőketörlesztésre sem kap ajánlatot az önkormányzat. Németh szerint nehéz, felelősségteljes gazdálkodásra van szükség. Megemlítette, hogy korábban azt javasolták, az önkormányzat bocsásson ki 7,5 milliárd értékű kötvényt. Akkor ez nem történt meg, és ennek a döntésnek most isszuk meg a levét.

Mint halottnak a csók

Czeglédy Csaba borúsabb gondolatokat fogalmazott meg. Mint mondta, a törvény értelmében a következő évtől nem lehet hitelből finanszírozni a nem kötelező feladatokat. Ha viszont az önkormányzat csak a kötelező feladatait látja el, akkor nem is kell képviselő-testület, elég egyetlen ember, akit akár kormányzónak is nevezhetünk. Úgy vélte, a városvezetésnek el kell döntenie, melyik utat választja. Az MSZP-SZTKE frakció partner lesz abban, ha a helyi adókból finanszírozzák majd a nem kötelező feladatokat.

Az első lépés, hogy ki kell számolni, mennyibe kerülnek ezek, most úgy tűnik, jövőre 1,5 milliárd lesz ezeknek a költsége. Czeglédy szerint közös lépésekkel meg kell teremteni az ennek alapjául szolgáló bevételeket, vagy ne terheljék tovább a szombathelyi adófizetőket.

Mert – például – a nagy vitát kiváltó ingatlanadó 350 milliós bevételt hoz, de ez annyi, mint halottnak a csók. Vagy el kell érni az 1,5 milliárdos bevételt, vagy nincs értelme az egésznek. Megemlítette, hogy az elmúlt tíz évben éppen ezekre a feladatokra vettek fel hiteleket.

Az egyirányú utca

Kijelentette, nem szabad őszig várni a tervezéssel, társadalmi egyeztetésre van szükség, meg kell kérdezni a lakosságot, milyen várost szeretnének. Mert ha nem akarják emelni a helyi adókat, akkor ne emeljék, de akkor január 1-től nem lesz semmi a városban. Nem lesz kultúra, tömegközlekedés, MSH, Agora, nem lesz semmi. Kijelentette, mindezt elmondták már februárban, akkor a polgármester azt a látszatot keltette, mintha értené, de nem történt semmi.

A képviselők kitértek persze a bioerőmű ügyére is. Németh Kálmán a frakció nevében üdvözölte a tervet, megnyugtatónak nevezte a környezetvédelmi hatástanulmányt és megemlítette, hogy a beruházó már eddig is jelentős összegeket költött az előkészítésre.

A keményebb fogalmazás itt is Czeglédynek jutott. Szerinte a SZOVA vezérigazgatója csapdába csalta a várost és önmagát is. A 27 képviselő ellen indított büntetőeljárással egyirányú utcába hajtott be, ahol nem lehet megfordulni és tolatni sem. Mivel az ipari célú területért négyzetméterenként 6 ezer forintot fizetett a SZOVA, most ennél nagyobb összegre nem mer ajánlatot tenni, mert akkor okafogyottá válik a feljelentés. Kevesebbre meg nem tud, mert akkor hűtlen kezelést követ el.

Önként a nyaktiló alá

A vezérigazgató a közgyűlés elé került kommunikációs tervben egy oldalon keresztül indokolja, miért lenne hasznos a városnak a 3 ezer forintos négyzetméterenkénti ár. Így azt akarja, hogy a meggyanúsított képviselők önként hajtsák a fejüket a nyaktilóba.

A képviselő szerint Németh Gábor képtelen ellátni a vezérigazgatói feladatát, hiszen a fentiek miatt nem tud ingatlant eladni, tehát nem képes értékesíteni az önkormányzati vagyont. Hozzátette, egy 8 milliárdos beruházásnak akár ingyen is oda lehetne adni a területet, hiszen a 8 milliárdhoz képest a 60 millió elenyésző összeg. Kiemelte, hogy a csapdahelyzet miatt még nincs megállapodás a norvég céggel, a vezérigazgató javaslatát a SZOVA igazgatósága és felügyelőbizottsága is lesöpörte.

Czeglédy hangsúlyozta, most igazolódik be, hogy indokolt volt az ingatlanok megvásárlása, ha a beruházónak magánszemélyekkel kellene tárgyalnia, négyzetméterenként 30-40 ezer forintról egyeztetnének.

Rendkívüli közgyűlés kell majd?

A vezérigazgató elkövette azt a hibát is, hogy bejelentette, a plázastop miatt nem foglalkozik az új autóbusz-pályaudvar tervével. Pedig éppen most lenne nagy lehetőség Szombathely előtt, hiszen a város most könnyen megszerezhetné a miniszter engedélyét. Az új buszpályaudvar mellé ugyanis nem csak plázát építenének, lenne ott kihelyezett okmányiroda, kormányhivatali ügyfélfogadás, posta, és számos szolgáltatás.

Czeglédy hozzátette, a zárt ülésen elmondták, hogy alkalmatlannak tartják Németh Gábort a vezérigazgatói munkára. Könnyen lehet, hogy az igazságügyi szakértő jelentése miatt a rendőrség rövidesen lezárja a nyomozást, akkor viszont rendkívüli közgyűlést kell összehívni, mert a vezérigazgató indokolatlanul hozott fenyegetett helyzetbe városi képviselőket.

A képviselő megemlítette az Art Café bérleti ügyét is. Mi is foglalkoztunk már vele, a bérlőnek tavaly év végén lejárt a szerződése, mert elfelejtette meghosszabbítani. Amikor az önkormányzat felszólította, hogy költözzön ki, írásban jelentette be, hogy erre nem hajlandó. Pert indítottak ellene, szégyen, hogy a polgármesteri hivatalban senki sem vette észre, hogy a pert nem az arra jogosult indította.

10 millió egy tévedés miatt

Nem a hivatalnak, hanem az Agorának kellett volna perelnie. Így most kénytelenek voltak meghosszabbítani újabb egy évvel a szerződést, mert különben üresen állna a helyiség, hiszen új bérlővel nem köthetnek szerződést, amíg zajlik a jogvita. De az biztos, hogy a tévedés 650 ezer forintjába került a városnak.

És tízmillióba került, hogy a polgármesteri hivatalból elbocsátottak nyolc embert, még tavaly. Czeglédy szerint az új jegyző olyan gyorsan beilleszkedett, hogy munkába állása után három héttel már tudta, kinek a munkájára nincs szükség. Az elbocsátások olyan jól sikerültek, hogy kiderült, jogellenes volt az ezekről szóló határozat.

Az elbocsátottak közül többen is pert indítottak, a hivatal – talán nem véletlenül – a peren kívüli megegyezést választotta. Így most plusz 10 milliót kellett kifizetni az adófizetők pénzéből – mondta a képviselő, amit előrelátással el lehetett volna kerülni.

Nem gyors, de konstruktív

Végül Németh Kálmán kitért még a Kossuth u. 2. épületre. Furcsának nevezte, hogy egy bérlő, aki több havi bérleti díjjal tartozik, nem azzal foglalkozik, hogy visszafizesse, hanem albérletbe akarja adni a bérleményt. Amit egyébként már tavaly ősszel albérletbe adott. A képviselő szerint nem szabad ezt az ajtót kinyitni, mert akkor a többi, önkormányzati ingatlant bérlő is erre az útra léphet.

forrás: nyugat.hu

Szólj hozzá!

Címkék: csaba mszp fidesz polgármester költségvetés államosítás dr onkormanyzat koltsegvetes kalman czeglédy czegledy


A bejegyzés trackback címe:

https://szombathelyifrakcio.blog.hu/api/trackback/id/tr14491206

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása