Frakció blog

A szombathelyi Éljen Szombathely! Egyesület- MSZP- DK- Együtt frakció hivatalos blogja.

dr. Czeglédy Csaba blogja

http://czegledy.blogin.hu/

Facebook like!

2011.06.22. 16:11 szombathelyifrakcio

250 milliót fizettek a város egyik legszebb épületéért...

250 millióért adták el a Savaria Nagyszállót

A hivatalos tájékoztatás szerint csupán technikai jellegű a tranzakció, az ellenzék azt mondja, ilyen áron a városnak élnie kellett volna az elővásárlási jogával.
 

A Nagyszálló kálváriáját már többször összefoglaltuk, legutóbb közel egy éve, amikor arról is írtunk, hogy a tulajdonos IGN Zrt. mintegy 40 százalékkal lejjebb vitte az árát. Az első meghirdetéskor egymilliárdot kértek érte, tavaly július óta 650 milliót. Ipkovich György, Szombathely akkori polgármestere azt mondta, az önkormányzatnak meg kellene fontolnia, hogy éljen elővásárlási jogával, ha a vételár elfogadható számukra.

Technikai tranzakció…

A város akkor nem fontolta meg a dolgot, és úgy tűnik, most sem igazán. A múlt heti közgyűlés késő esti szakaszában ugyanis a testület (a Fidesz szavazataival) lemondott elővásárlási jogáról, ezzel hozzájárult, hogy az IGN Zrt. 250 millióért eladja a szállót egy bécsi székhelyű cégnek.

A városházáról azt az információt kaptuk, hogy a tranzakció csupán technikai jellegű volt, tulajdonképpen azonos tulajdonosok két vállalkozása között történt. Mégpedig azért, hogy – az IGN tulajdonában lévő – Claudius Hotelt és a Savaria Nagyszállót tulajdonosi szinten különválasszák.

Azt is közölték, hogy a város elővásárlási joga megmaradt, hiszen azt nem adásvételi szerződés, hanem a Rendezési Terv szabályozza, mint ahogyan a hasznosítási lehetőségeket is. És eddig sem volt kikötve a tulajdonos számára a felújítási kötelezettség, az csupán szóba került a belváros-felújítás újabb ütemének tervezésekor.

Nem kaptak haladékot…

Czeglédy Csaba, a közgyűlés MSZP-frakciójának vezetője azonban másként látja a történteket. Azt mondja, az ügyet sürgősséggel vitte a városvezetés a közgyűlés elé, így ők is csak csütörtökön találkoztak vele. Ráadásul este tíz körül tárgyalták, a frakcióvezető kijelentette, ilyenkor hozzák elő a mutyis ügyeket.

Mint mondta, a Fidesz-frakciót meg is lepte, hogy az ellenzéknek határozott ellenvéleménye van. A szocialisták ugyanis azt kérték, hogy napolják el az ügyet, és állítsanak fel alternatív megoldási javaslatokat. Ez nem történt meg, a város – ebben az esetben – lemondott az elővásárlási jogáról.

Idézünk korábbi cikkünkből: „…ha jelentkezik egy vevő, akkor a vételi szerződést be kell küldeni az önkormányzathoz, és ha a közgyűlés úgy dönt, a város ugyanazokkal a feltételekkel – a vevő helyett – megvásárolhatja a Nagyszállót.”

Meg kellett volna venni…

Czeglédy szerint éppen ezt kellett volna tenni, ezen az áron mindenképpen meg kellett volna vásárolni az épületet. Aztán keresni egy üzemeltetőt, aki vállalja a felújítást, és akinek akár száz évre bérbe lehetett volna adni. Hiszen a szálló működése – az adókból és a szállóvendégek egyéb pénzköltéseiből – bevételekhez juttatta volna a várost, a vételárként kifizetett 250 millió gyorsan megtérült volna. Ráadásul a város egyik impozáns épületét is megmentették volna.

A frakcióvezető hozzátette, a bizottsági ülésen a vevő képviselője kijelentette, nem újítja fel az épületet, az csupán egy másik ügylethez szolgál fedezetül. (Úgy tudjuk, a Claudius hotelt akarják átalakítani, bankhitelből. Ezért is volt szükség arra, hogy a két szállodát elválasszák egymástól, papíron.)

Czeglédy szerint a polgármestert is megvezették, Puskás ugyanis úgy tudta, hogy az épületet a város adta el, ami nem igaz, még a 90-es évek eleji privatizációs hullámban tűnt el a vagyon és került magánkézbe. Mint mondja, az ügy a Fidesz-frakciót is megosztotta, hiszen rendkívüli frakcióülést hívtak össze, ráadásul volt olyan képviselőjük, aki az ellenzékkel szavazott.

Politikailag súlyos?

A frakcióvezető azt is aggályosnak tartotta, hogy az eladó és a vevő láthatóan biztos volt abban, hogy a város nem lép közbe. Vagyis, megegyeztek a közgyűlés fideszes többségével, amely már politikailag is súlyos dolog.

Tehát új tulajdonosa van a Savaria Nagyszállónak, de nem lesz felújítás, az épület továbbra is üresen áll majd, és kerülgethetjük a potyogó cserepekre figyelmeztető táblákat. A város pedig várhat egy újabb lehetőségre, amikor 250 millióért hozzá lehet jutni egy egymilliárdos értékhez.

Szólj hozzá!

Címkék: csaba szombathely korrupció polgármester költségvetés tivadar savaria nagyszálló czeglédy tízszázalék ipkovich gyorgy czegledy


A bejegyzés trackback címe:

https://szombathelyifrakcio.blog.hu/api/trackback/id/tr963006262

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása