Frakció blog

A szombathelyi Éljen Szombathely! Egyesület- MSZP- DK- Együtt frakció hivatalos blogja.

dr. Czeglédy Csaba blogja

http://czegledy.blogin.hu/

Facebook like!

2010.11.02. 08:10 szombathelyifrakcio

Sajtóközlemény - Tiltakozunk Popgyákunik kinevezése ellen!

Az MSZP-SZTKE frakció emberileg és szakmailag is alkalmatlannak tartja Popgyákunik Pétert a Szova Zrt. igazgatóségi elnöki tisztségére. Popgyákunik Péter semmilyen vállaltvezetési, cégirányítási tapasztalattal nem rendelkezik, soha nem állított össze üzleti tervet, soha nem hozott meg városfejlesztési projektekkel összefüggő gazdasági döntéseket, életében egy 5 fős ügyvédi irodánál nagyobb szervezet vezetésében nem vett részt. Korábban sem volt tagja a Szova Zrt. igazgatóságnak, jogi feladatokat látott el, amelyek közül a legjelentősebbnek számító úgynevezett Unihall-pert is elbukta.
 
A mai napon levelet írtunk dr. Puskás Tivadar polgármester úrnak, hogy törvény által biztosított jogával élve minősítse Popgyákunik kinevezését Szombathely Megyei Jogú Város érdekével ellentétesnek, és erre való hivatkozással függessze fel a képviselő-testület határozatát. Frakciónk a szavazáskor nem-mel szavazott.
 
Polgármester úr sajnos nem tájékozódott eléggé, túlságosan megbízik azokban, akik tanácsokkal látják el, és személyi javaslatokat tesznek számára. A szombathelyiek joggal várnák el, hogy dr. Puskás Tivadar személyéhez lojális, általa is tisztességesnek, becsületesnek tartott emberek kerüljenek a város élete szempontjából legfontosabb pozíciókba. Az emberek Puskás Tivadarnak szavaztak bizalmat, és nem a Marton-Molnár-Szakály trió ámokfutásának.
 
Elkeserítőnek tartjuk, hogy a Fidesz választási kampányában dolgozó, a Marton-Molnár-Szakály trióhoz lojális személyeket munkájukért és hűségükért közpénzből fizetik ki.
 
Bízunk benne, hogy városunk polgármestere újra napirendre tűzi a Szova Zrt. igazgatósági elnökének megválasztását, és új jelöltre tesz javaslatot.
 
 
dr. Czeglédy Csaba
frakcióvezető

Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: mszp szombathely puskás polgármester popgyákunik czeglédy


A bejegyzés trackback címe:

https://szombathelyifrakcio.blog.hu/api/trackback/id/tr232413172

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Újabb tízszázalékos "botlás"? 2010.11.19. 11:54:10

Popgyákunik Péter - akinek csillaga gyorsan emelkedik, egyik nap még fideszes háttérember, és mindent elintéző ügyvéd, másnap már a Szova Zrt. igazgatósági elnöke - ott segít, ahol tud. Nemzetközi hírű, kosárlabda-menedzserek pénzét kezelő ügyvédk...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása