Frakció blog

A szombathelyi Éljen Szombathely! Egyesület- MSZP- DK- Együtt frakció hivatalos blogja.

dr. Czeglédy Csaba blogja

http://czegledy.blogin.hu/

Facebook like!

2013.05.31. 18:42 szombathelyifrakcio

Közgyűlés után

Kezdjük azzal az üggyel, amivel véget ért a csütörtöki közgyűlés. Czeglédy Csaba, az MSZP-SZTKE frakció vezetője jelentette be, hogy bűncselekményre utaló dokumentumok kerültek a birtokukba, a polgármestert arra kérve, hogy vizsgáltassa ki az ügyet, és ha szükséges, forduljon a hatóságokhoz. A dokumentumokról ma mi is beszámoltunk, de a sajtótájékoztatókon is szóba került az ügy.

 

Horváth Attila (MSZP-SZTKE) idézte fel a közgyűlésen elhangzottakat, kiemelve, hogy az elektronikus levelezésben Cseszkó Tamás már 2012-ben bejelentette, hogy 2013-ban mennyi pénzt kap a cég a várostól, azt hogyan osztják el. Idézte azt a mondatot is, miszerint a hálapénzből azoknak a jó embereknek kell ajándékot venni, akik segítenek az ilyen nagy munkák megszerzésében, azért, hogy a jövőben is kapjanak ilyeneket.

Horváth szerint alapvetően az a szomorú ebben a történetben, hogy ha igazak a dokumentumokban foglaltak, és a 800 ezer forint körüli történetben 150 ezer a hálapénz, akkor jóval nagyobb összegeknél mekkora lehet az.

Áprilisi közgyűlés - délután

A frakció sajtótájékoztatóján megjelent Cseszkó Tamás is, aki bejelentette, innen azonnal a rendőrségre megy, és feljelentést tesz az őt vádoló politikusok ellen. Majd elmondta a saját verzióját a történtekről, a végén azzal, hogy szeretné látni a tudósításokat a megjelenés előtt. Finoman szólva erős mosolygásba törtek ki az újságírók, ami elhangzik egy sajtótájékoztatón, azt nem kell bemutatni senkinek, az nem interjú, amit az interjúalany megnézhet.

Persze, más ügyekről is szó esett a sajtótájékoztatón. Kezdjük ezeket a Grenor-féle bioerőművel.

Németh Kálmán (MSZP-SZTKE) kijelentette, csak lebegtetik a dolgot. Korábban kijelentették, hogy itt nem lesz erőmű, most csak az időt húzzák. Pedig a cég képviselője kijelentette, ha új helyszínről van szó, akkor az egy teljesen más projekt. Szerinte is igent vagy nemet kellene már mondani.

Németh Kálmán

A másik slágertéma a Vasivíz Zrt. ügye volt, a lényeget Németh Kálmán mondta el. A törvénymódosítások miatt nehéz helyzetbe került a több önkormányzat tulajdonában lévő cég. Tavaly 1,77 milliárd tartalékot képeztek, most, mivel csak kisebb nyereséggel módon működhet tovább, ezt a pénzt elvonták tőle, és osztalékként kifizetik a tulajdonos önkormányzatoknak, Szombathelynek 432 millió jut belőle, amit fejlesztésekre lehet fordítani.

 25 százalékkal csökkenhet a rezsi

 

De az igazi gond a fedett uszoda és a termálfürdő működtetése, ami évente 180–240 milliós veszteséggel jár, az idén várhatóan 160 millió lesz a hiány, ebből Szombathelyre 130 millió jut. Már másfél éve tudják, hogy a törvénymódosítások miatt gond lesz, de nem készültek fel erre. Eddig keresztfinanszírozással a víz- és csatornadíjakból fizették ki ezt, ezért voltak magasabbak Szombathelyen a díjak.

Ez a lehetőség most megszűnt, így az a döntés született, hogy a többi önkormányzati céggel közösen vizsgálják meg, hogyan lehetne tovább működtetni a létesítményeket. Németh felháborítónak tartotta a vezérigazgató fenyegetését, aki azt mondta, ha nem kapják meg a pénzt a várostól, akkor bezárják az uszodát és a fürdőt.

Egy önkormányzati cégnek ugyanis teljesítenie kell a tulajdonos utasításait, most arra utasították, oldja meg a további működtetését. Ha erre nem képes, akkor viszont vizsgálják meg, mennyivel lehetne csökkenteni a víz- és csatornadíjakat. A képviselő kijelentette, saját számításaik szerint akár 25 százalékkal.

A Falco-gyár bővítéséről is volt szó.  Németh Kálmán úgy vélte, hogy a cég egyáltalán nem kommunikál a lakossággal, és a kapott tanácsokat sem fogadták meg. A képviselő nem érti például, hogy egy húszmilliárdos fejlesztésbe miért nem fér bele, hogy a gyár megvegye a legközelebbi házakat, vagy, hogy lecseréljék a környék házainak nyílászáróit. Emlékezettet rá, hogy frakciójuk nem támogatta az előterjesztést, az a jobboldal szavazataival ment át.

 

Forrás: Nyugat.hu 

 

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://szombathelyifrakcio.blog.hu/api/trackback/id/tr465337946

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása