Frakció blog

A szombathelyi Éljen Szombathely! Egyesület- MSZP- DK- Együtt frakció hivatalos blogja.

dr. Czeglédy Csaba blogja

http://czegledy.blogin.hu/

Facebook like!

2013.03.03. 10:49 szombathelyifrakcio

Dr. Czeglédy Csaba blogja: Hende és Puskás átvernek bennünket

 

Kár, hogy átverés az egész.

Azt hiszi Orbán helyi két vazallusa, hogy ebben a városban senki nem tud gondolkodni és számolni. Most arra ki sem térek, hogy azzal, hogy az állam az egyik zsebéből átteszi a másikba a települések adósságállományát, attól még jobb anyagi helyzetben nem kerülünk. Lásd még az államadósság elszabadulását: http://www.akk.hu/ (jobb felső sarok – az államadósság egy hónap alatt 4687,7 milliárd forinttal nőtt, és talán még soha nem volt ekkora…)

Azonban az sokkal gyalázatosabb, hogy a két említett úriember azt a kicsi apróságot, hogy az Orbán-kormány elveszi városunk saját bevételeinek jelentős részét, elfelejtette megemlíteni.

A SZJA helyben maradó része, az illetékbevétel egésze és a súlyadó 60%-a együtt 1 milliárd 740 millió forintot tesz ki. Ez még tavaly volt, idén már nincs. Elvették városunktól.

Úgy könnyű a gavallért játszani, hogy közben Orbán és csapata a város zsebében turkál, és ha már talált ott 1,74 milliárd forintot, akkor el is veszi.

Így van ez a többi Vas megyei település esetében is, ezért is szánalmas, hogy majdnem sírásig meghatódva nyilatkoznak a települések vezetői, hogy most aztán milyen jó dolog történt velük. Hát, igen, az ország keleti felében tényleg a működésképtelenség határára kerültek a kisebb-nagyobb városok, ráadásul az ő zsebükben nyugodtan kotorászhattak az ország vezetői, nem találhattak semmit.

És akkor a tündérmese mögötti valóság: 7 és fél év alatt annyi pénz vesz el az állam városunktól, mint amennyi adósságállományt most átvállalt. Ennyi idő alatt a saját forrásainkból simán visszafizettük volna a hitelt. Egyébként így fog tenni az állam is: a tőlünk elvett pénzből fogja törleszteni az átvállalt hitelt.

Gratulálok. Az Orbán-kormány kommunikációból tényleg jobban teljesít. Már csak dolgozni kellene végre.

Forrás: Dr. Czeglédy Csaba blogja

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://szombathelyifrakcio.blog.hu/api/trackback/id/tr845114252

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása