Frakció blog

A szombathelyi Éljen Szombathely! Egyesület- MSZP- DK- Együtt frakció hivatalos blogja.

dr. Czeglédy Csaba blogja

http://czegledy.blogin.hu/

Facebook like!

2012.12.14. 21:30 szombathelyifrakcio

"Lezárult egy korszak" - közgyűlés utáni sajtótájékoztató

 

 Az MSZP-SZTKE frakció nevében Czeglédy Csaba frakcióvezető gyorsan kijelentette, hogy a 22 éves önkormányzatiság egy szakasza zárult le csütörtökön, január 1-vel megszűnik a klasszikus önkormányzati rendszer. Állami kézbe kerül az oktatás, a polgármesteri hivatalt kettéválasztják, nagy része megy át a járási hivatalba.

undefined

Czeglédy szerint világvége hangulat van a városházán, többen is sírva búcsúztak el a képviselőktől. Eközben pedig hivatalosan még nincs vezetője a járási hivatalnak. Mint mondta, egy nagyon káros folyamat indult el, akárhogyan is magyarázzák, az iskolákat ezentúl is a szombathelyi adófizetők pénzéből működtetik, és mellette a választott képviselőknek nem lesz ebbe beleszólásuk. Ráadásul mindez ütközik az uniós joggal is.

Nem tűnik olyan fontos dolognak, hogy nem a közgyűlés választja az iskolaigazgatókat majd, de jelképes ügyről van szó. A képviselők dönthetnek jól és rosszul, de akkor is itt vannak a városban, meg lehet keresni őket. Meggyőződése, hogy a viták ellenére mindannyian jót akarnak a városnak, most viszont elveszik tőlük a döntés jogát.

Hűtlen kezelés?

Czeglédy kifejtette véleményét a biomassza fűtőművel kapcsolatban is, mint ahogyan később a városvezetés is, ezzel a témával rövidesen külön cikkben foglalkozunk.

A végén kitért a büntető feljelentésre is. Mint megírtuk, az ülés végén jelentette be, hogy feljelentést tesz a főügyészségen hűtlen kezelés miatt a polgármester, valamint Marton Zsolt és Lazáry Viktor alpolgármesterek ellen. Azért, mert 2,3 milliós kárt okoztak a városnak. A lényeg, hogy jogerős bírósági végzés ellenére sem fizették ki a Savaria Fórum kiadójának a szerződésben foglalt önkormányzati támogatást, ez év áprilisától.

Az összeget a bírósági végrehajtó inkasszóval emelte le az önkormányzat számlájáról, ami plusz 2,3 milliós költséggel járt. Czeglédy szerint ezzel kárt okoztak a városnak, és felmerül a hűtlen kezelés gyanúja.

 

A képviselő hozzátette, a városvezetés és a lap kiadója között már korábban is voltak viták. A városvezetés azt szerette volna, ha a közgyűlési tudósításokat a polgármesteri hivatal egyik, korábban újságíró alkalmazottja írja meg. A kiadó ebbe nem ment bele, a városvezetés ekkor kijelentette, hogy a nyomdába küldés előtt látni akarja a lapot, a kiadó ezt is visszautasította.

Megkérdeztük, mi a véleménye a városi tévé ügyvezető cseréjéről, Czeglédy annyit mondott, hogy Kocka Tibort jó szakembernek tartják, de a zárt ülésen nem vett részt az MSZP-SZTKE frakció.

Forrás: Nyugat.hu

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://szombathelyifrakcio.blog.hu/api/trackback/id/tr784965990

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása