Frakció blog

A szombathelyi Éljen Szombathely! Egyesület- MSZP- DK- Együtt frakció hivatalos blogja.

dr. Czeglédy Csaba blogja

http://czegledy.blogin.hu/

Facebook like!

2011.09.08. 13:01 szombathelyifrakcio

MSZP-sek reggeliztek az Alaptörvény Asztalánál

Két szocialista képviselő nevezte át a Bőség Asztalának a szombathelyi városházán álló asztalt. Szendvicsekkel, italokkal várták az érdeklődőket, és közben alternatív fogadóórát is tartottak.


 

Ma délelőtt Czeglédy Csaba és Gyebrovszki János szendvicsekkel, szörpökkel, borral felszerelve jelent meg a szombathelyi városházán, a nemrégiben felállított Alaptörvény Asztalánál. Szépen megterítettek az asztalon, reggeliztek egyet, közben az ügyfélszolgálatra várakozók közül többeket is megkínáltak. A két képviselő bő félórát töltött az asztalnál, majd távoztak.

Botránykeltés helyett

Később telefonon értük utol őket, érdeklődvén a történtek okairól. Czeglédy azzal kezdte, hogy őt mélységesen felháborította az asztal felállítása, és az is, hogy ilyen dolgokkal kell foglalkozni. De úgy gondolták, botránykeltés helyett inkább példát adnak az asztal nyugodt és hasznos használatára, egyúttal népszerűsíteni akarták az asztalt.

Ezért voltak a szendvicsek, a málna- és bodzaszörp, a vaskeresztesi vörösbor. És a helyzetet kihasználva azonnal alternatív fogadóórát is tartottak, többen is elmondták panaszaikat.

Folytatják

Megjegyezte, örül annak, hogy Szombathelyen nem adtak nagy hangsúlyt az asztalnak, eléggé eldugott helyen állították fel. De – mint mondta – mára már mindent rögzítettek rajta, valószínűleg az előző napok tapasztalatai alapján.

Gyebrovszki azt mondta, a félóra alatt legalább tíz komoly szociális problémát jeleztek nekik. Volt köztük olyan, aki hiába várja hosszú ideje, nem kap szociális bérlakást, volt, aki havi 27 ezerből tengeti az életét, volt, akinek az ügyét addig húzták az ügyintézők, hogy lejárt a határidő. A képviselő szerint kötelességük segíteni nekik, ezért a jövőben havonta kétszer-háromszor megtartják az alternatív fogadóórát.

Forrás: nyugat.hu

Képek: Mészáros Zsolt

Szólj hozzá!

Címkék: csaba mszp szombathely alkotmány onkormanyzat czeglédy czegledy bőségasztala


A bejegyzés trackback címe:

https://szombathelyifrakcio.blog.hu/api/trackback/id/tr443211326

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása